Parti Nagy Lajos igazi jutalomjátékkal ajándékozta meg Csákányi Esztert - a Katona pedig befogadta a menekült-darabot. (A bemutató még abban a másik Nemzetiben esett, de alig egy év után a harcok miatt új hont keresett...) SzéPRóza hét élete. Hét asszony egy estén, egy színpadon, egy művész előadásában.
Csákányi Eszter az a különleges színésznő, akinek ezer arca van - film, színház, musical, sanzon, kortárs dráma, mesejáték, tévé-sorozat, egyre megy, ha úgy hozza az élet, gondolom akár egy vízibalettben is parádés lenne. De az ezer arc mindig ugyanazt az eltéveszthetetlen, hihetetlenül erős kisugárzású, egyedülálló személyiséget takarja. Ha tudnék írni, én is egy hozzá hasonló színésznek írnék darabot...
Parti Nagy Lajos mesterségbeli virtuozitása, nyelvi leleménye, kínosan elevenbe találó humora, groteszkbe hajló erős drámája lenyűgöző. Ha tudnék játszani, én is csak ilyen ütős darabban lépnék fel. Törvényszerű volt e találkozás, és törvényszerű volt a siker. (Még akkor is, ha vannak gyenge pontjai.)
Sötét színpad, mögötte árnyszerűen mozgó alakok, zörejek: táska cipzárja nyílik, aprópénz csörög, pohár koccan, ruha szövete suhog. Valaki beszél, mintha magában, de mégis máshoz, hozzánk... magányos dialóg. Még nem értem. Néha a zajok elnyomják az időnként suttogásig halkuló hangot, fülelek, próbálom kisilabizálni, a szót, a jelentést, az értelmet. Még mindig nem értem egészen. Aztán belép Csók Adorjánné Szép Róza, kitüntetett, ám életre szólóan elnyomott kézimunka-előnyomó, hogy kínosan kispolgári ünneplőben, ondolált frizurában meséljen szégyenlős-sírósan nevetséges, reménytelen, fájdalmasan semmi kis életéről. Két nevetés között sírni tudnánk, amikor zsigereinkben érezzük az elfecsérelt, Dianás cukorkával feldobott szürkeség hétköznapi tragédiáját.
Annyira szíven ütött ez az első jelenet, hogy majd' egy napig nem is tudtam visszaemlékezni a második nő meséjére. Hosszas gondolkodás után tudtam csak felidézni Csora Rozália (József Attila naturális lírájára rímelő) történetét. Egy drámai, fényképélességű képsor pereg le lelki szemeink előtt - miközben a színpadon egy profi fotós kattintgatja gépét visszafogott, érzelemmentes monológját mesélve. Nincs nevetés, nincs irónia, csöndes dráma van. Elbújik a harsányabb jelenetek között, mintha nyomot sem hagyna, hogy az idő múlásával egyre erősödjön.
A színpad mögötti furcsa-halk-groteszk történet egyre tisztább, már sejtem, merre tart... De betotyog a kabinos asszonyság és teljesen elképeszt a strucc-csoport abszurdjával, összemosva emberi-állati viselkedésmintákat, sztereotípiákat.
Nekem kilóg a sorból a jelenet, kissé idegen, de biztosan van, akinek a kedvence lesz. Én még rágódom rajta. Kicsit el is vesztem a fonalat.
Aztán elmélkedésemből teljesen kizökkent az amerikás, smaragdzöldbe öltözött szőke szépasszony. Jellegzetes akcentussal, álmodozva idézi fel első házasságát a csempész Wolfrámmal - szerelmük izzó volt és feledhetetlen, majd egy kegyetlen robbanással véget ért...
"Ne féljél, egyszer azt álmodom, hogy becsukom az ajtót, aztán ki se nyitom, egynek se, sohase, kész, vége, szellemvasút a Körúton, teljes sebességgel, uzsgyi, Boráros tér aztán bele a Dunába, bumm... Na, most szállogass le és dumáljál, fóbiáskám, most meg fogod hallgatni, amit mondok, és akkor az ember elmondja egyenként mindnek, hogy micsoda szemét vagy, te is, te is, de mindegy, most itt maradunk szépen, ne sikítsál, cseszki, én se bírok úszni, mégse sikítok, jó hideg víz, jó kis halak..." - ad interjút a hét asszonya, a villamosvezetőnő.
Tulajdonképpen ez a leghosszabb és a leghatásosabb jelent. Parti Nagy egyedülálló tehetsége, hogy a nem éppen illedelmes szavakkal is csuda élvezetes, humoros, és kicsit sem közönséges mini-drámákat alkosson, itt éri el a csúcspontját. Csákányi Eszter pedig olyan természetes intelligenciával hozza az egyre ittasabb, egyre gátlástalanabbul véleményt nyilvánító BKV-dolgozót, ami teljesen lenyűgözött. Nemcsak engem, az egész közönséget, kivétel nélkül.
Az utolsó jelenet inkább csak levezetés, relaxálás, elsimítás. Megtudjuk a háttértörténet végét, meghallgatjuk a bárénekesnő utolsó számát: "Egyforma vagy, mint mindenki más, / Ordas a közhely, nem is vitás." - bólintunk, igen, ez mind mi vagyunk. Néha fájón jelentéktelenek, néha abszurdak vagy éppen romantikusak, máskor részegek, hangosak, meggondolatlanok, fáradtak. De időnként mi is levesszük a parókát, a jelmezt, az álarcot, és megmutatjuk magunkat pőre valóságunkban - ahogyan a hetedik asszony, a színész megteszi előttünk. Csendben, fáradtan, egyedül állva a tapsvihar közepén.
Értékelés: Kitűnő. Ha szereted Csákányi Esztert, Parti Nagy Lajost, a jó humort, a profizmust lélekkel átitatva, akkor ne hagyd ki. Anger Zsolt rendezése kellőképp háttérbe vonult, hagyta a nagyokat kibontakozni, ahogyan Khell Zsolt díszlete és Izsák Lili jelmezei is.