Mon roi - Az én királyom. Az én uralkodóm. Az én istenem. Aki birtokolja szívemet, testemet, lelkemet. A kérdés csak az, ez az én szerelmem? Ez a szerelem?
Maiwenn Le Besco önéletrajzi ihletésű filmje elsősorban ezt a kérdést boncolgatja: szerelem-e egyáltalán, amikor egy értelmes, önálló, tapasztalt, életvidám felnőtt nő rövid idő alatt önpusztító, hisztérikus gyógyszerfüggővé válik egy megalázó kapcsolatban. Bár a cím romantikus drámaként jelöli a filmet, sok romantikát nem találtam benne - csak ha romantikának hisszük a bormámort, vagy a heroin flash-t.
Tony (Emmanuelle Bercot) egy síbalesetet követően több hétig rehabilitáción kénytelen részt venni. A fizikai szenvedés, a rengeteg felesleges idő, a magány, és egy kis zavaros áltudományos lélekelemzés hatására szembenéz magával és a múltjával. Lépésről lépésre idézi fel őrülten pusztító kapcsolatát Georgio-val (Vincent Cassel) - fájóan őszintén, pőrén, szégyenkezés nélkül.
Georgio szerepében Vincent Cassel egyszerűen zseniális - vonzó, sármos, ötletes, ellenállhatatlan, lehengerlő, mint a forgószél, felkapja áldozatát, játszik vele, repíti - végül egyszerűen leejti és száguld tovább. Amennyire ismerjük Cassel életét, megkockáztatom, színészkednie sem kell különösebben, egyszerűen csak önmaga. Ezzel is igazolva, Georgio nem csupán a forgatókönyvíró agyában született karakter (nem mellékesen a saját férjéről mintázta) - az ilyen férfiak itt járkálnak közöttünk, s aki nem elég óvatos, könnyen csapdájába esik. Ettől függetlenül, vagy éppen ezért érezzük a borzongást, a veszélyt, talán még az irigységet is: mi sem tudnánk ezt csapdát kikerülni.
Megismerkedésük egy nagyvilági tündérmese, buli, tánc, lopott pillantások, flört, reggeli a legénylakban, gyors egymásra találás, fantasztikus összhang, szép szavak tengere.... Tony azért arra is emlékszik, túl gyorsan jött a vallomás: szeretlek. Még szóvá is tette. Mintha értelme utolsó morzsái figyelmeztették volna: túl szép, hogy igaz legyen... De Georgio nem hagy időt a gondolkodásra, újabb és újabb vad kalandokba, extrém helyzetekbe, őrült szexualitásba, dagályos romantikába fullaszt szinte minden pillanatot. Tony pedig egyre kevésbé ura önmagának. És megértjük. Ki tudna ellenállni egy karizmatikus Férfinak, aki a nagybetűs ÉLET minden csínját-bínját ismeri, fotómodellekkel járt, hírességekkel partizott? S végül mégis az egyszerű, hétköznapi ügyvédnőt, Tonyt választja, gyereket, sőt Gyereket akar tőle. Tony úgy érzi ez a boldogság netovábbja, ilyen a tökéletes férfi. Vad-romantikus házasságkötés, könnyes vallomások a lapos hasban megbújó kis örökösnek, közös ultrahang-kép nézegetés, pajzán évődés a nőgyógyásszal. Ám az édenbe szép lassan szivárog a méreg.
A terhesség előrehaladtával csökken Georgio lelkesedése, egyre kevesebbet van jelen, ráadásul egy volt (modell) barátnőjét istápolja. Mert a lány öngyilkosságot kísérelt meg - Tony terhessége miatt. Ráadásul a férfi saját eltávolodásáért is Tonyt hibáztatja. Mert a terhesség miatt labilis. Mert nem érti meg, miért kell gondoskodni volt szerelméről - a terhes felesége helyett. Mert még azt sem tudja tolerálni, hogy férje adófizetési hátraléka miatt a végrehajtók minden bútort elszállítanak a lakásukból. Pedig milyen izgalmas ez a japános hangulat! Teljesen érthető, hogy egy ilyen hisztérikával nehéz együtt élni. Jogos tehát Georgio igénye egy legénylakás fenntartására. Ahová elvonulhat, ha Tonynak rossz napja van, veszekedés törne ki, vagy éppen "egymás arcába másznánk".
Tony menekülne már, érzi, nagy a baj, de nem lehet. A férfi lakhat külön, alhat mással, drogozhat, partizhat, a nő nem. Hiszen tulajdon, immár a gyerekkel együtt, ráadásul zsarolható, hisz gyógyszereken él, és a barátok bármikor tanúsíthatják, labilis személyiség. És még mindig vannak varázslatos, bódító pillanatok. Bókok, szerelmi vallomások, könnyes megbánások. Térden álló bocsánatért esdeklés - az egyéves gyerek előtt. Válás utáni elcsábítás, az újrakezdés kecsegtető csillanása. Hogy talán el lehet felejteni a megaláztatást, amikor a férfi döntött a gyerek nevéről, vagy a volt barátnő keresztmama szerepéről. Hogy nem is olyan nagy dolog, ha a férj megsértődik a feleség szakmai sikerén.
A diagnózis: Tony súlyos drogfüggő lett. A drog neve Georgio. Eleinte állandó boldogság, eufória, rózsaszín köd. Aztán egyre több másnapos rosszullét, megmagyarázhatatlan fájdalom. És a drog már csak pillanatokra hoz gyönyört. Végül meg kell válni tőle, ha életben akar maradni.
A baleset, a fizikális harc, a támogató ismeretlenek a harcban - mint egy elvonókúra. Épül a test, tisztul a lélek. De aki valaha függő volt, az is marad. Tony találkozása férjével az iskolai fogadóórán igazi kis remekmű. Ahogy nézi a férfit, külön-külön az orrát, száját, a nyaka vonalát. Ahogy felidéződnek az emlékek, a múlt szép pillanatai. De ha tudjuk, mivel jár a másnap, tudnunk kell nem nyúlni a szer után. Csak utánanézni, hagyni, kicsit fájjon. És továbblépni.
Értékelés: Nagyon jó. Fantasztikus a két főszereplő. És a film szórakoztató, fájdalmas, őszinte, elgondolkodtató. De nem romantikus.
P.S. Kifelé menet két hölgy beszélgetett: Ez tényleg nem férfiaknak való film! - így az egyikük. Bizony nem. - helyeselt a másik. Egy barátnőm mesélte, a férje a felénél kiment a moziból. Nekünk, nőknek nehéz, igaz film. A férfiaknak meg talán még nehezebb, még igazabb. Én egy ifjú hölggyel néztem meg. Nagyon érdekelt, mi a véleménye, mennyire érezte valódinak a helyzeteket, a karaktereket. (Mégiscsak egy más korosztály.) Ennyit mondott a végén: Megrázó volt, mintha végig rólam és a volt páromról szólt volna. Szerinted ezek a férfiak tudják, hogy amit tesznek, az nem jó?
Nem tudom. Tudják?