Kötelező versek....Brrrrrr..... Jó hogy már túl vagyunk rajta (már a szerencsésebbek, ugye), ki kíváncsi rá?! Na jó, van amire mégis, a nemszeretem Berzsenyik, unalmasan lelkes Petőfik és nehéz Adyk közt ott bujkál második himnuszunk, Radnóti gyönyörűséges Nem tudhatomja... József Attila Mamája... a Nyugatosok is egész jók, Arany János érthető, finom bölcsessége sem rémisztő, és a balladái kifejezetten szerethetők... Lehet, hogy Berzsenyi sem olyan rossz? Hogy Petőfi nem feltétlenül unalmas? Hogy Ady néha zavarosnak tűnő képei kibogozhatók?
Olyan ez, mint a komolyzene - ha nem vagy elvarázsolt koncertrajongó, nem nagyon jut eszedbe egy egész estét Schubert, Mozart vagy éppen Sztravinszkij zenéjével tölteni. Csak ha kötelező. Ám ha ajándékba kapsz egy "Best of" válogatást, végignézed a slágerdarabokat, biztosan lesz rajta olyan kedvenc, ami miatt belehallgatsz. Aztán felfedezed: nahát, a többi sem olyan rossz, sőt...!
Az Örkény Színház nagy meglepetést, egy hihetetlen Legszebb magyar versek válogatást tesz le elénk. Harminc költő kétszer harmincnégy versét, kicsit másképp. Nem kötelezően, nemzeti kincsként, amit csak távolról, pátosszal, üveg alatt, kordon mögött csodálhatunk. Hanem kortárs darabként.
Ezek a versek születésükkor ugyanolyan hús-vér, hétköznapi, elgondolkodtató vagy éppen szórakoztató 'élőlények' voltak, mint a mai versek, slágerszövegek, vagy akár a slam-poetry. Élték hétköznapi életüket, sikeresek voltak, vagy éppen méltatlanul mellőzöttek. Volt amelyik már szülőatyja/anyja életében, volt amelyik csak annak halála után; volt amelyik örökre, de volt, amelyik ideiglenesen, (esetleg váltakozóan), de végül bekerültek a Halhatatlanok Társaságába, a Magyar Irodalom örökös tagjaként. S ezzel múzeumi kinccsé váltak. Ha kimentek a divatból, a hátsó raktárba kerültek, ahol menthetetlenül beporosodtak. Elillant belőlük az élet, elvesztették rugalmas szövetüket, életteli lüktetésüket. A látogatók időről időre - mint egy régi kor mementóját - megnézik, s ha muszáj, néha meg is tanulják őket. Aztán boldogan kirohannak a szabadba.
Amit az Örkény színpadán látunk, az valójában egy csoda. Előrángatták ezeket a múzeumi költeményeket, leporolták, több szempont szerint csoportba rendezték őket, s végül életet leheltek beléjük. Ledöntötték a tabukat, nem törődtek azzal, hogyan nyúltak eddig hozzájuk.
Van itt minden, fülledt erotika a Négyökrös szekéren (Vajda Milán), tárgyalótermi krimi A fülemile ügyében (Für Anikó, Kerekes Éva), drámai szakítás egy Elbocsátó, szép üzenetben (Debreczeny Csaba), fájdalmas emlékezés a Mamára (Polgár Csaba), ködös trip Dzsuang Szi álmán keresztül (Vajda Milán), nemzeti-társadalmi kérdések A vén cigány sorsának kapcsán (Pogány Judit). Meglátogatnak minket a csetlő-botló Betlehemi királyok (Csuja Imre, Gálffi László, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Znamenák István), bepillanthatunk egy gyermekét Altató, fáradt anya kilátástalan próbálkozásába (Für Anikó), körülnézhetünk a Fekete országban (Bíró Kriszta), és példát vehetünk A walesi bárdokról (Pogány Judit, Für Anikó, Kerekes Viktória, Kerekes Éva, Takács Nóra Diána). Megszólal egy Sláger (Mácsai Pál) prózában és sok Weöres Sándor dalban-zenében.
Otthonos, légypapíros kis falusi ház tornácán pörögnek-forognak a versek, történetük nem egy nagy kerek egész. A szereplők, a témák változnak, de egyvalami összeköti őket: mind a miénk. Belőle nőttem én... És belőlük nőttünk mi. Berzsenyire Kölcsey replikáz, Csuja Imre kedvesen adja át élete bölcsességét Kerekes Évának: a nagy világon e kívűl nincsen számodra hely - és közben fogja, egyre csak fogja a kezét... Fájdalom, öröm, humor, bölcsesség, vágyakozás, szerelem - és zene.
Csuda egy darab, nem lehet nem szeretni, de ami még fontosabb muszáj rácsodálkozni. Hogy micsoda kincseink vannak nekünk. Mennyire frissek, élettelik, mennyire aktuálisak ma is, koruktól függetlenül ezek a versek. Nem tudnék nyugodt szívvel egyet sem kiemelni a többi közül - de a zene nélkül nem lenne az este kerek egész. Kákonyi Árpád alázatos-csodálatos zenei aláfestése méltó társa a verseknek.
És mint minden "Best of"-nál, ahogy telik az idő itt is felmerül a kérdés: és az én kedvencem? Adytól ez, József Attilától az, Toldi, Esti Kornél, Szondi, Dorottya... Ők már nem fértek bele? Ki hozza át a szeremet? Hol marad a Semmiért egészen? Semmi baj, lesz folytatás. Nem csak azért, mert már a címben is ott az az árulkodó sorszám, de a darab vége...., nem mondom el. A darab vége csodaszép, legyen meglepetés mindazoknak, akik megnézik.
Értékelés: Kivételes, kihagyhatatlan, felemelő. A verseket válogatta Várady Szabolcs, rendezte Mácsai Pál. Köszönet nekik, és minden résztvevőnek.
