Mi lehetne felkapottabb téma napjainkban, mint egy érzékeny, ám valamilyen formában túl intim kapcsolat diák és tanára között? Annak feltárása, hol húzódnak a kényes határok, mi vezethet ezen határok átlépéséhez, mik azok a karakterjegyek, viselkedési formák, amik meg kell szólaltassák bennünk a vészcsengőt?

A Szép csendben, Nagy Zoltán első nagyjátékfilmje nem vállalkozik ítélethozatalra, nem foglal markánsan állást, a konfliktusokat nem viszi el a falig. Szép csendben félbeszakadt mondatok, ki nem mondott szavak, jelentőségteljes pillantások mögé rejti a drámát, miközben a csendek közti időt szépséges klasszikus zenével árasztja el. 

Rögtön az első percekben szíven ütött a karmester - és zenetanár - Frigyes (Máté Gábor) agresszív csendje. A próbateremben fiatalok hangolnak, készülnek a zenekari próbára - ő belép, köszönés nélkül karmesteri pozícióba helyezkedik, átszellemül és pálcájával beint. Belemerülnék a dallamba, ám váratlanul leállítja a szólóhegedűst, Dávidot (Major Erik). Nem jó...  - ez az első szava a próbán. Újrakezdik, de másodszorra sem elégedett.  Ráparancsol Dávidra, üljön le, csukja be a szemét, a többiek pedig vegyék körül és finom ujjaikkal lazítsák el, masszírozzák meg a szólista vállát, karját. Aztán fensőbbséges mosollyal ennyit mond Dávidnak: Látod, mit meg nem tesznek érted a társaid? 

És itt meg is állnék a történetmesélésben. Frigyes tipikus nárcisztikus, parancsoló alkat, ráadásul hatalmát olyasmire használja, amitől éppen óvnia kellene a tanítványait: saját határaikat átlépve, akár akaratuk - és Dávid akarata - ellenére lépjenek be társuk intimszférájába, és tartózkodása ellenére érintsék meg. Major Erik arca egy külön tanulmány ebben a jelenetben, ahogy először szinte viszolyog a furcsa, kéretlen érintésektől, aztán ahogy belesimul a kényeztetésbe, úgy simulnak el a vonásai is. És elhiszi, hogy mindez ez érte van.

Frigyes karakterét abszolút hitelesre sikerült felépíteni. Ahogy a saját feleségével-feleségéről beszél társaságban - tökéletes a módszer, hogyan dicsérjünk úgy valakit, hogy közben sikerüljön jól megalázni. Ahogy Nórit (Bognár Lulu) kivételezésével pillanatok alatt teszi a többiek által kiközösítetté, hogy aztán ő legyen az egyetlen mentsvára. Igen, a hatalmukkal visszaélő molesztálók tudatosan dolgozzák ki a módszerüket, tudatosan hozzák létre azt a helyzetet, azt az érzelmi környezetet, amiben az áldozat szinte észrevétlenül belesétál a csapdába.

Nóri tipikus áldozat. Magába forduló, csöndes szőke kislány, új az iskolában, a zenekarban, kedvencsége miatt gyorsan magára marad. Egyetlen bizalmasa egy véletlen találkozás következtében a zenekar üdvöskéje, az igazgatónő fia, Dávid lesz. Érzéseiben, döntéseiben bizonytalan - egy későbbi jelenetben édesanyját (Szamosi Zsófia) megismerve ezen már nem csodálkozunk. Zsuzsa elvált, saját magánélete és konformizmusa éppen eléggé leköti ahhoz, hogy egyetlen dolog érdekelje a lányát érintő iskolai zaklatásból: ugye oda nem nyúlt?!  És egyértelműen egyféle választ vár. Az igazság olyan bosszantó körülmény, ami szétrombolhatná szigorúan rendezett világát, énképét, kontroll-igényét.

Jellegzetesek a további mellékszereplők is. Frigyes felesége, Zsóka (Varga Mária) mintha teljesen süket lenne a jelentőségteljes csendekre, vagy bármire, ami az orra előtt történik - elterelő hadművelete az igazság ellen az etetés, a gondoskodás. Krisztina (Schell Judit), az igazgatónő - Dávid édesanyja - elegánsan hitetlenkedő, majd diszkréten intézkedő, ahogyan azt egy iskolaigazgatónak kell (?!). 

Szép a film fényképezése, szépek a közeli kameraállások, finoman elegánsak a színek, a fények-árnyékok - Gulyás Nándor, szintén elsőfilmes operatőr munkája -, felerősítik a film csendesen elemző szándékát. A jelenetek többsége a maga visszafogottságában szuggesztív, a színészi munka kiemelkedő, nem csak az ismert művészeké, de az iskolásokat alakító fiataloké is.

Számos jelenet gyakorlatilag megállná a helyét külön kisfilmként is, annyira kifejező és kerek egész - a játszótéri, a bírósági, a családi vacsora például. Viszont éppen ez a bajom a filmmel, hogy ennyire töredezett. Mintha szándékosan elkülönülő jelenetek laza füzére lenne, egy rövid képekből összevágott, hiányos történet.

Egy sajátosan magyarított Agatha Christie krimiben járunk, ahol a tisztelettudó fiatalok szót fogadnak, a művelt felnőttek jólnevelten csevegnek, ám a fontos pillanatokban jelentőségteljesen elhallgatnak. Így Dávidra hárul a feladat, hogy kiderítse, mi az igazság. Mi pedig csak a regény minden második fejezetét kapjuk meg, nem csoda, ha nem mindig értjük, pontosan miért így folytatódik a történet. 

Értékelés: jó. Nem hiányzott, hogy harsányabb, direktebb legyen a problémafelvetés, ahogy az sem, hogy vizuálisan, vagy érzékelés szinten felzaklatóbb a történetmesélés. Tetszett a sejtelmessége, az, hogy nem magát a molesztálás fizikai valóját járta körül, hanem az érintettek viselkedésmintáit, egymáshoz való viszonyukat. Viszont úgy érzem, fontos pillanatok maradtak ki. Csalódott vagyok, hogy csak a film egy részét láthattam, mintha a széttöredezett jelenetek között ott bujkáltak volna azok a hiányzó képkockák, amiktől igazán felejthetetlen alkotás lehetett volna a Szép csendben. De így is értékes film, egy nagyon fontos témáról beszél olyan emberismerettel, érzékenységgel, empátiával, ami miatt mindenképpen ajánlom.