Alig négy hónap. Ennyi ideje volt a hungarista nyilas-különítményeknek, hogy a Szálasi-féle hatalomátvétel és a főváros felszabadítása között vérrel és könnyel örökre belevéssék kézjegyüket Budapest történetébe.
Október közepe és december eleje között az addig megmenekülni látszó budapesti zsidóságot nyilas-különítmények támadták meg, ötletszerűen meggyilkolva százakat; többségüket gettóba kényszerítették; tervbe vették a transzportok újraindítását Németországba - 50.000 embert el is indítottak gyalogmenetekben nyugat felé -, a többiek elszállítása többek között azért hiúsult meg, mert Szálasiéknak is szükségük volt az ingyen rabszolgákra. A kormány december 11-én elhagyta az orosz-román ostromgyűrűben rekedt fővárost, ezzel a kontroll utolsó morzsái is eltűntek, Budapesten elszabadult a pokol.
A radikalizálódó, magára maradt nyilas-különítmények tagjai többnyire fiatal munkások, "kisegzisztenciák" (pék, hentes, villanyszerelő, pincér, cipész) voltak, akiknek a céljai között az előszeretettel emlegetett hazamentésnél sokkal fontosabb volt a rablás, haszonszerzés, hatalomgyakorlás, perverz vágykielégítés - elégtételt venni kisszerű, reménytelen, elbaltázott, szerencsétlen életükért. Ez alatt a két hónap alatt becslések szerint áldozataik száma 5-8.000 között lehetett (többségüknek nem adatott meg a kínzás mentes, rövid halál).
Zoltán Gábor több mint négy éven keresztül kutatott levéltárakban, periratokban, rendőrségi jelentésekben, kihallgatási- és boncolási-jegyzőkönyvekben; átolvasott nyilas tagsági belépőket, korabeli újságokat, későbbi zárka-jelentéseket, naplókat leveleket. És beszélgetett tanúkkal, áldozatok rokonaival, ismerőseivel, hogy feltárja szűkebb pátriája, a XII. kerület szörnyű múltját. Könyve 2016-ban jelent meg.
Alföldi Róbertnek van tapasztalata felolvasóestekben, két éve Konrád György egy művét olvasta fel. Hasonlóan erős alkotást kerestek egy következőhöz, Zoltán Gábor könyvét Vadas Vera ajánlására Csáki Judit dolgozta át az idei Zsidó Művészeti Napokra. Tulajdonképpen meg sem néztem, mit fog felolvasni, úgy csaptam le a jegyekre. Olyan művész ő, aki gyakorlatilag bármiben és bárhol felléphet, bármit előadhat, különleges élménnyel fogok felállni az előadás, vagy interjú végén. Május 30-ra természetesen a könyvet is elolvastam.
Az Orgia letehetetlen, megemészthetetlen, szörnyűségesen gyönyörű emléket állít a meggyalázott, meggyötört elfeledetteknek. Bevezet a szörnyetegek világába, ahol az ember "önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra…” , ahol a kereszténység védelmében (!) egy volt szerzetes szegi meg a tízparancsolat szinte minden pontját, akinek a kezéhez közvetve vagy közvetlenül több mint ezer ember halála, s ki tudja hány megkínzott testi-lelki szenvedése és vére tapad. Kun páter (Kun András) a nyilas vezér prototípusa. Szülei a harmincas évek elején költöznek Nyírbátorból Budapestre, ahol házmesteri állás sikerül kapniuk. Fiuk Rómában, a ferences rend támogatásával bölcsészetet és teológiát tanul, s közben a fasiszta ideológia lelkes híve lesz. Ezután Kézdivásárhelyen vonul be a rendbe, ám tisztázatlan okok miatt (saját elhatározásból, vagy vállalhatatlan eszméi, magatartása miatt külső nyomásra) távozik, és Budapestre költözik. A nyilaskeresztes pártba a fasiszta eszmék mellett az vonzza, hogy Szálasi tervbe veszi a papi nőtlenség eltörlését... Saját állítása szerint irtózott az erőszaktól, de az első kiosztott pofon után rákapott az ízére. Fékezhetetlen vérszomja és hatalmi mámora miatt kevésen múlott, hogy maga a nyilas párt nem végeztette ki. Halálos ítélete alól (27 rendbeli, nem zsidók ellen elkövetett rablógyilkosság volt a vád) Budapest nyilas megbízottja mentette fel. Ám végül a második, a népbíróság által meghozott halálos ítéletet már nem úszta meg, 1945. szeptember 19-én felakasztották. Utolsó szava a Kitartás! volt.
A könyv kíméletlenül mutatja meg a pokol legbrutálisabb bugyrait. "Idegenvezetőnk" Renner, a vasgyáros, aki egyfelől őskeresztény, másfelől felesége zsidó, szeretője is az, ráadásul a gyárban zsidó munkásokat bújtatott. Renner egyszerre áldozat és résztvevő, megzsarolt és kollaboráns. Helyzete különleges, látásmódja is. Az ő középen álló, kiszolgáltatott, megkínzott, tárgyilagosan szemlélő, gyarlón emberi és szerethetően emberséges tanúságtétele tölti meg az elkövetők és az áldozatok portréját élettel.
Sem Renner, sem a többi áldozat nem a valódi nevén szerepel, ám az elkövetők igen. Valódiak az utcanevek, az épületek, a házszámok. A Városmajor utca 37. alatt ma csak parkolót látunk, de néhány helyszín (Maros utca 16., Németvölgyi út 5., Andrássy út 47.) még őrzi az emlékeket.
Vártam a felolvasóestet, és rettegtem tőle. Mert olvasni dolgokat, és elképzelni, az egy dolog. De vannak szavak, amiket nem lehet kimondani. Vagy csak nagyon nehezen. Persze lehet úgy szerkeszteni a felolvasott szöveget, hogy a legdurvább részek kimaradjanak, ám akkor épp az tűnik el, amit ki kell mondani. Ami igazolja magát a tényt, hogy erről újra és újra beszélni kell. Rá kell mutatni: a ma történései igenis összefüggésben vannak a nyilas-terrorig vezető úttal. Látni kell: az akkori elégedetlen kispolgár a nyomasztó propagandának köszönhetően állt ki vélt ellenségek ellen. Tudnunk kell: a vakhitben lobogó erőszaknak elég a kontroll legkisebb hiánya, hogy egyszerű embereket vérszomjas szörnyetegekké változtasson .
Felesleges volt aggódnom. Értő kezek tették még éppen hallgathatóvá és befogadhatóvá a történetet, benne hagyva éppen annyi információt, amennyi a tények megismeréséhez kell, ám figyelmünket azokra a pontokra irányítva, amik az érzések megéléséhez kellenek. Alföldi hangja, közvetlen - ám érezhetően megtervezett, koncentrált - előadásmódja, apró mosolyai, az indokolt pontokon kitartott szünetei, önazonossága egyszerre érintett meg, és kímélt meg az oda nem illő pátosztól. Alföldi remek, érzékeny, fókuszált és sosem öncélú. Profi.
Aláfesteni az emberi hangot, hallhatóvá tenni a meghallgathatatlant, megfogalmazni az elmondhatatlant, ez volt Lukács Miklós cimbalomművész feladata. Csodálatos játéka mint valami ősi, éteri fájdalom hulláma lebegett felettünk, miközben ő maga, gyönyörűen faragott cimbalma, a szövegben megidézett és a hallható dallamok viszonya, mindezek együtt különös szimbólummá olvadtak össze.
Értékelés: megrázó. Gyönyörű. Kihagyhatatlan. Legalább a könyvet el kell olvasni. És eszünkbe vésni Röhrig Géza szavait: "Auschwitzot nem az akkori szélsőjobb csinálta, hanem azok, akik a Nagykörúton nyugodtan sétáltatták a kutyájukat, miközben sárga csillagos embereket tereltek a gettóba. Konszolidált polgári életet élő emberek, köztük ügyvédek, orvosok semmilyen szolidaritást nem mutattak fel, inkább behúzták az ablakaikon a függönyöket. Nem azoktól kell a legjobban tartani, akik ma ócska, helyesírási hibáktól hemzsegő uszító kommenteket írnak a site-okon, hanem attól a hallgatag többségtől, amelyik szemet huny. Azoktól a járókelőktől, akik akkor nem voltak szolidárisak a zsidókkal; mint ahogy ma nem azok például a cigányokkal vagy a menekültekkel."
