Hétvégi városlátogatás novemberben? Közel legyen, olcsó legyen, és ha lehet ne az itthoni nyúlós, őszi, kedélyromboló időjárás fogadjon? A gyönyörű Cote d'Azur remek választás, mióta a Wizzair repüli. A jegyár (ha jókor veszed) igen kedvező, szállást is találhatsz remek helyen, és a töredékért, mint főszezonban. Kocsit sem kell bérelni, a közlekedés kiváló, vonattal vagy busszal minden kényelmesen elérhető.
Ha most utaznánk, már tizenötezer forint alatt megjártuk volna oda-vissza, a szállásunk három éjszakára, két főre kevesebb mint kétszáz euró volt - a város kellős közepén. Gyönyörű kis 
apartman, fűtéssel, légkondival, maximálisan felszerelt teakonyhával (Nespresso géppel!!!), külön kádas fürdőszobával és mellékhelyiséggel. A recepción mindenki remekül beszélt angolul, és roppant kedvesek voltak. Egyébként is, az a tévhit, hogy a franciák általában ne beszélnének angolul, vagy barátságtalanok lennének a külföldiekkel, már a múlté. Legalábbis Nizzában és környékén ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk. A repülőtér nagyon közel van a városhoz, 15-20 perc alatt érhetünk be a 98-as vagy 99-es busszal, hat euróért. A busz végigmegy a Promenade des Anglais-n, egészen a Jardin Albert 1er-ig. A buszokon gyakorlatilag sosem jelzik a következő állomást (pedig ott az elektronikus tábla...), figyelni kell, de a megállókra nagy betűkkel ki van írva az állomás neve. (Egy városi buszjegy 1,50 euró, ez másfél órán át használható. Lehet kapni 10 alkalmas jegytömböt 10 euróért, amit több utas is használhat. Bővebben: http://en.nicetourisme.com/bus-and-tramway)
Langyos esőben érkeztünk egy péntek este, s máris lenyűgöztek a város fényei, az enyhe tengeri szél, a hihetetlen választék egy egyszerű kis éjjel-nappali szupermarketben, a friss bagett, a szállás, a kényelmes ágy. Másnap borús időre ébredtünk, de egy kellemes reggeli, friss kávéval a szobánkban, kárpótolt. Ha esik, a program: múzeumok, templomok. Nizza gyönyörű, tele századfordulós, szecessziós palotákkal, a gazdagság nyomaival mindenütt. A valóban azúrkék ég és tenger találkozása, a pálmafák, a bárok a plázson - remek időtöltés nyáron, de Nizza nem csak egy szépséges hölgy elegáns ruhákban és tetőtől talpig felékszerezve. Vannak kulturális értékei, mondanivalója, történetei. Ezeknek indultunk nyomába. A recepción ajánlották, hát megvettük (és teljesen megérte!) a napi French Riviera Pass-t, fejenként 23 euróért - egy nap alatt "letudtuk" a legfontosabb múzeumok nagy részét.
A pályaudvar környékéről indultunk a 15-ös busszal a Chagall Múzeumhoz. Különleges múzeum, 1973-ban épült, gyakorlatilag az akkor még élő és alkotó művész irányítása és akarata szerint teremtve tágas és
fényes tereket bibliai témájú alkotás
ainak. Áldott, ihletett hely, még fotózni is szabad. Innen felsétáltunk a Matisse Múzeumhoz (ahol nem szabad fényképezni), végigsétáltunk a mellette fekvő olajfaligeten, bekukkantottunk a Cimiez aréna romjai közé és a régi kis kolostor templomába. Megcsodáltuk a kilátást, és visszabuszoztunk a város szívébe.
Egy könnyű ebéd után - francia gyümölcsös pite, kávé, üdítő, kettőnknek: kb 10-15 euró - elsétáltunk a St. Nicholas orosz ortodox katedrálishoz. A Pass-unknak köszönhetően külön idegenvezetést is kaptunk (egyébként ingyenes a látogatás).
A XIX. század második felében az orosz - amúgy is francia-barát, katonai-pénzügyi-kulturális szálakkal erősen kötődő - királyi család szívesebben töltötte idejét a Cote d'Azur kellemes klímája alatt, mint a rettenetes orosz télben. Különösen miután megnyílt az első közvetlen vasútvonal Moszkva és Nizza között, 1864-ben. (A francia-orosz kapcsolatokról egy kis ízelítő: http://www.angelfire.com/pa/ImperialRussian/news/250news.html) Nem csoda hát, hogy találunk itt is egy óriási ortodox katedrálist. És egy különleges nő különleges történetét.
Jöjjön hát a mese az 1800-as évek végéről. Királyfikkal, királylányokkal, szerelemmel, halállal... (Ha csak a nizzai látnivalók érdekelnek, nyugodtan ugord át!)
Valamikor az 1860-as évek elején Dagmar dán királylány portréja Nixa, azaz Nyikolaj cárevics kezébe került, s ahogy a mesékben szokás, rögvest bele is szeretett a gyönyörű királylányba. Szerencséjére apja, II. Sándor cár politikai terveivel teljes mértékben egybevágott egy dán rokoni kapcsolat, így a cárevics személyes találkozásuk után, 1864-ben felhőtlen boldogságban kérte meg Dagmar kezét - aki boldogan mondott igent a kedves, finom, elegáns fiatalembernek. Hogy eljegyzésüket megünnepeljék, és személyesen elújságolják a családnak a nagy hírt, Nizzába utaztak. Ugyanis a cárné a telet ott töltötte. Nyikoláj már útközben hátfájásra panaszkodott, az olasz orvosok kezelték is gerinctályoggal. Ám a nizzai orvosok felülbírálták kollégáikat, és a panaszait reumatikus eredetűnek ítélték. Gyógymasszázst rendeltek el, ami tragikus módon felgyorsította a fertőzés terjedését, ami megtámadta az agyát is. 
Végül a hosszas fekvés miatt, mindössze huszonegy évesen tuberkolózisban elhunyt. Dagmar szíve összetört. Visszautazott Dániába, a családjához. Halála előtt azonban Nixa arra kérte öccsét, a következő cárevicset, hogy gondoskodjon menyasszonyáról - értsd: vegye ő feleségül. Sándor el is utazott Koppenhágába, és megkérte Dagmar kezét. Ő azonban húzódozott. Sándor egyáltalán nem hasonlított az arisztokratikus, törékeny testalkatú, elegáns, uralkodásra nevelt, pallérozott Nyikolájra. Sándor magas, tagbaszakadt, majd' két méter magas férfi volt, aki sokkal inkább testi erejével nyűgözte le környezetét, mint műveltségével, vagy jól neveltségével. Imádott vadászni, jókat enni-inni, erejét fitogtatni. Nem nevelték cárnak, és nem is akarta "elvállalni". Apja nyomására végül beadta a derekát, szerelméről is lemondott, hiszen egy leendő cár nem vehetett el egy egyszerű származású nőt. Ráadásul teljesítenie kellett öccse kívánságát, el kellett vennie feleségül Dagmart. Egyikük sem akarta hát e házasságot, de egyvalami összekötötte őket: Nyikoláj emléke, akit mindketten fenntartások nélkül szerettek. Végül 1866-ban megtartották az esküvőt. Dagmar szinte az első pillanatban elnyerte Oroszország szívét. "Gyönyörű, eleven nő volt, aki szerette a finom ruhákat, és akit bűbájos modorral áldott meg a sors – társadalmi szerepre volt teremtve, és mindenki kedvelte őt." (Charlotte Zeepvat) Sándorral együtt 1881-ben koronázták meg őket, Dagmart Marija Fjodorovna néven. Kapcsolatuk különbözőségük, és a kezdeti feszültségek ellenére meglepően boldog volt. 
Ahogy szép lassan kiismerték a másikat, rájöttek, mennyire jól kiegészítik egymást. Marija hat gyermeket szült, elsőnek a Romanov-dinasztia utolsó cárját, II. Miklóst. 1888-ban Szása és Minni, és az egész cári család vasúti balesetet szenvedett Harkovtól 50 kilométerre. A cár nógatására emelték a sebességet, ám az öreg mozdony nem bírta a terhelést és a vonat kisiklott. Sándor a legenda szerint vállával tartotta meg a kocsit a beomlástól, s ezzel mentette meg családját. Ez a hőstett azonban aláásta egészséget és a számos szövődménynek köszönhetően 1894-ben, negyvenkilenc évesen elhunyt. Marija-Dagmar másodszor özvegyült meg, pedig még csak negyvenhét éves volt. Szinte teljesen visszavonult a közélettől, gyermekei társaságát keresve utazgatott Európában. A forradalom kitörésekor még találkozott fiával, a cárral, majd Kijevbe, onnan pedig a Krímbe menekült. Megpróbálta megmenteni fiát és annak családját, nem is hagyta el Oroszországot családtagjaival 1918-ban. A kivégzés híre azonban teljesen összetörte, 1919-ben, egy óriási teher- és utasszállító hajón elhagyta fogadott hazáját, szinte az utolsó pillanatban. 1928-ban, szülőhazájában hunyt el. 2006-ban szállították vissza maradványait a roskildei székesegyházból Szentpétervárra, hogy akaratának megfelelően férje és családja mellett helyezzék végső nyugalomra.
A mai székesegyház helyén valamikor narancsföldek húzódtak, kis nyári lakokkal. Marija Fodorovna és a cár itt emeltettek először egy kápolnát Nyikoláj cárevics emlékére. A századfordulóra a helyi orosz közösség kinőtte az addigi templomot Nizza belvárosában, és 1903-ban, a cári család segítségével egy új templom építésébe kezdtek a kápolna mellett. A gyönyörű épület ó-orosz stílusban, szecessziós dekorációval, és különleges ikonosztázzal készült el, 1912-re. A forradalom után hirtelen megnőtt az orosz diaszpóra, és a kimentett kincsekből nem egyet a székesegyháznak ajándékoztak. A katedrális ikon-gyűjteménye különleges, és érdemes meghallgatni az igen kedves idegenvezető hölgytől a történetüket. (Tudtad, hogy az ikonokat nem dekorációnak, vagy műtárgynak tekintik, hanem kapcsolatteremtésnek ember és az ábrázolt szent, vagy isten között? Ezért érintik és csókolják meg a hívők. És ez az oka, hogy fémmel borítják a festményt - ezzel védik a képet. Az ikonok szépen megmunkált fém takarólapja mögött így ott rejtőzik a teljes festmény.)
Mivel egy jókora eső is elkapott minket, gyakorlatilag bemenekültünk a Villa Massena-ba, ahol teljesen váratlanul egy kosztümös koncertbe botlottunk, hogy fokozzuk a múltba utazás élményét. Egy igazi Belle Epoque palota, fantasztikus állapotban. És ha még van valakinek ideje és energiája, végigsétálva a Promenade des Anglais-n eljuthat a Lascaris Palotához, Nizza óvárosában. A város leggazdagabb családjának, a Ventimilglia-Lascarisoknak épült a XVII. század közepén, gazdag barokk stílusban. A látnivalók: gyönyörűen helyreállított szobák, bútorok, egy gazdag antik hangszergyűjtemény, de a legszebbek az építészeti elemek: a lépcsőházak, folyosók, termek. Viszont csak úgy érdemes megnézni, ha aznap több múzeumot meg tudsz látogatni, mivel 10 euró a belépő, de a jeggyel további múzeumokba ingyen lehet belépni. Önmagában nem ér ennyit. (Kvíz-kérdés: Honnan lehet ismerős nekünk magyaroknak a Lascaris név?)
Mondanom sem kell, ennyi gyaloglás és élmény után már csak egy jó vacsora hiányzott. Visszasétáltunk a centrumba (közben megörökítettük a Cote d'Gris-t, és reménykedtünk, másnapra megláthatjuk a Cote d'Azur-t is. Bár viharos nizzai képet nehezebb csinálni, mint napsütéses-kék egest!)
A Massena tér környéke tele van éttermekkel, palacsintázókkal, teraszokkal, ahol még novemberben is nyugodtan lehet üldögélni, rossz időben elkel ugyan egy kis elektromos melegítő, vagy pokróc, de az élmény igazán különleges. Mi a csigát és a fokhagymás borjúmájat próbáltuk ki. A helyi sörök nem érdemelnek túl sok méltatást - javaslom a belga söröket inkább -, de borban egyszerűen nem lehet melléfogni. Ha nem akarja valaki degeszre enni magát (a franciák sem teszik), 30-50 euró között ki tudjuk hozni a vacsorát. És a színvonal egyáltalán nem árfüggő. Egyformán jó mindenhol.
Amilyen hosszú volt ez a nap, olyan hosszúra sikeredett az írás is, tehát 'folyt.köv.' hamarosan....
Megnyugtatásul, másnap már gyönyörű volt az idő!
