Az Abigail Galéria hosszú évek kemény munkájával törzsvendégekké tette falai közt prófétáinkat a nagyvilágból. Művészeket, akik más-más okból és más-más időpontban hagyták el hazánkat, a szülőföldjüket, s akik hír-vivők lettek. Hírünket vitték a nagyvilágba, majd amikor lehetett, amikorra mi is felkészültté váltunk rá, hírt hoztak nekünk abból a másik világból.
Van ezeknek a művészeknek egy különleges csoportja, azok, akik 1956-ban, vagy '56 miatt hagyták el Magyarországot. S most, 2016-ban, tizenhat ilyen művészt hozott el nekünk a galéria.
Ők (ábécé sorrendben): Bálint Endre, Bán Béla, Bér János, Bujdosó Alpár, Gáyor Tibor, Hetey Katalin, Hollán Sándor, Kilár István, Liptay Mátyás, Mark Anna, Marosán Gyula, Nagy Pál, Papp Tibor, Pátkai Ervin, Rozsda Endre, Stein Anna.
Bevallom, vannak köztük ismerős nevek, régi kedvencek és olyanok is, akikről sosem hallottam - ami messzemenően az én hibám. De a tudatlanságnak van jó oldala is: a felfedezés öröme.
Szeretem az Abigail Galéria kiállításait. Mintha hazamennék: ismerős alkotók, ismerős stílusok, néha ismerős képek. Megmerítkezem Bálint Endre mély, sötét tónusaiban, fájdalmasan szikár lírájában. Titokban megsimogatom Liptay Mátyás szobrait - szinte érzéki a hideg márvány finom domborulatainak érintése. Régi ismerősként csodálkozom rá Stein Anna hihetetlenül fiatalos, színpompás álomképeire, míg Anna Mark gyönyörűséges, monokróm, kőfehér állandósága isten tudja hanyadszor állít meg, szögez maga elé hosszú percekre.
Bér János lüktető színei, Hetey Katalin súlyosan fémes tér-játékai, Hollán Sándor nemes fái, gubancos ágai, Kilár István ős-autentikus, egyetemes fafaragásai - csupa izgalom, újdonság, változatosság.
Ám ahol hirtelen megtorpantam, ott ragadtam, elméláztam... Ahonnan továbbálltam, elcsapongtam, aztán újra meg újra visszatértem, azok Papp Tibor órái. Papp Tibor talán elsősorban költő, irodalmár, és csak másodsorban képzőművész. Nekem ő a konceptuális művész - bármit jelentsen is ez. Amit nekem jelent: gondolat, írásbeliség, ritmika, vizualitás, szimbolika, asszociáció, ötletesség, dekorativitás, szórakoztatás. És líra.
Engem mindig lenyűgöz, amikor valaki hétköznapi használati tárgyakra álmodja művét, vagy épp fordítva, azokat építi be egy alkotásba. Vegyünk például egy órát. Önmagában is annyi mindent szimbolizál: az időt, és az idő múlását, öregedést, visszafordíthatatlanságot, körforgást, bölcsességet, precizitást, kézművességet, pontosságot. Ám a maga tárgyi valójában egy óra lehetőség is: egy számlap és két mutató Egy tiszta felület és két mozgó alkatrész. Az óra lapján lehetnek számok, képek, fényképek, színek, formák, sőt az óra lapja (mint tudjuk) görbülhet is...
Papp Tibor költő, mi más kerülhetett volna hát óráira, mint betűk, szavak, versek. Betűjátékok, szójátékok, verssorok. Egy hideg, szigorú, kék-zöld négyzeten lírai sorok, kacskaringók, csapongó szépségek. A mutatók megállíthatatlanul járják unalmas, kiszámítható útjukat, időről időre eltakarva, majd láthatóvá téve a sorok egy részét. Ha érteni szeretnénk a vallomást, türelmesnek kell lennünk. Kivárni a tudás idejét. Szigorú pontosság és játékos felfedezés; hideg színek és lírai sorok; szabályosság és szabad meditáció. Mindez egy egyszerű, filléres jószágon. Vagy a másik kedvencem: egyszerű szürkén fodrozódó hullámok körén bumfordi, pufók számok és egy ötször-ötös varázsnégyzet. Szimpla szókirakó, szép piros betűkkel. Nézegetem, kerestem a szavakat, elő is bukkannak, egyik a másik után. A leghosszabb, amit ki tudok rakni: Ezer és ezer kérés. Van ami ott bujkál valahol, de (még) nem találom. Keresem, mert szép szó: beszédes. Beszédes órák....1956-ban és most, 2016-ban is.
Alázatos és érzékeny kiállítás ez a mostani. Miközben szemem az alkotásokban gyönyörködik, a gondolataim elkalandoznak. Vajon a többiek, akik maradtak, dacolva a veszéllyel, vagy mert nem volt okuk menekülni, vagy nem tehették meg a családjukkal, vagy itthon akartak tenni valamit, vagy egyszerűen elkéstek a kijutással, ők nem próféták? Más lett az ő művészetük? Más lesz a lélek, ha bezárják, mintha kizárják?
Köszönet a galériának azért, hogy ezek csak költői kérdések, amiket nem kell megválaszolnunk. Falaikon rendre találkozhatunk a korszak és a műfaj legjobbjaival, sorsuktól, lakhelyüktől, állampolgárságuktól függetlenül.
A kiállítás a szokott helyen (Millenium Center, Bp. V. Piarista köz 4.), a szokásos időben (hétköznap 11-18-ig, szombaton 10-14-ig) látogatható, november 20-ig. Természetesen szokás szerint ingyenes a belépés, de szabad (és érdemes) vásárolni is.
